Takács László fogorvos Óbudán
Bármennyire is elégedettek vagyunk fogorvosunkkal bizony előfordulhat, hogy új fogorvost kell keresnünk költözés, új munkahely vagy a fogorvos nyugdíjba vonulása miatt. Így volt ez velem is amikor kezembe foghattam diplomámat és elköltöztem munkalehetőség miatt a fővárosba. Senkit és semmit nem ismertem, de tudtam, bizonyos dolgokat minél hamarabb meg kell találnom, el kell intéznem. Első dolgaim között volt például a háziorvoshoz való bejelentkezés és a fogászat megkeresése. Mindezeket persze nem találtam volna meg ismerőseim nélkül, akik már több éve élnek Óbudán. Közvetlen munkatársam javaslatára tértem be egy délután az albérletem felé a 3. kerületi fogorvosi rendelőbe, aminek a mai napig örülök. Az ajtón belépve ugyanis nem a már megszokott környezet fogadott, hanem egy kellemes légkör, ahol a dolgozók és a betegek is mosolyogtak és nagy meglepetésemre az éppen nyíló rendelő ajtaján is jókedvű páciens lépett ki. Először azt hitten, hogy csak fogorvosi konzultáción volt, de gyorsan kiderült, hogy tévedek, hiszen néhány perccel korábban még a székben ült.